Könnyen megbántunk másokat, s ha minket bántanak, gyakran neheztelünk. A szívünkben dúló harag és sértődöttség jelzi, hogy letértünk a békesség útjáról. Vannak, akik évekig, évtizedekig, sőt a halálos ágyukig engesztelhetetlenek. Sokszor épp ez viszi őket a sírba, s ezzel a lelkülettel másokat is megbetegítenek.
A békesség elnyerése érdekében szükséges egyrészt mások bűnét megbocsátani, másrészt a magunk bűnéért, amellyel mi bántottunk meg másokat, bocsánatot kérni. Csak ekkor nyerhetjük el a megbocsátást és a megigazulást, és tapasztalhatjuk meg, hogy a lelki háborúság helyén a megbékélés virágzik. Megszabadulunk a sértődékenység és a sértés tüskéitől. A megbocsátás új szívet - azaz új életfelfogást, gondolkodás- és látásmódot - teremt. Testet-lelket gyógyító ereje felmérhetetlen.
Fenntartani ezt a békét, megőrizni a szív tisztaságát - küzdelembe kerül, hiszen az önző emberi természettel szemben kell csatát vívnunk. De a szabályszerű küzdelem - amely a lelki növekedés szükségszerű velejárója — a győzelemig vezet.
A megbocsátás, megigazulás, növekedés törvényei egyszerűek, de hatásosak. Szívünk mélyén mindannyian élni szeretnénk ezekkel, mégis gyakran kibúvókat keresünk, magyarázkodunk. Azonban a visszahúzó erőket legyőzhetjük a belátás alázatával, a gyógyító megbocsátás fegyverével! Tőlünk fiigg, hogy belepi-e a felejtés pora az igaz élet utáni elemi vágyat, az önző életvitel elválaszt-e tőle. Ha úgy döntünk - s erre bátorít a könyvünk-, hogy nem engedjük ezt, jobb emberré válhatunk.
