Talán kissé kómikusan, vagy akart túlzásnak fog hangzani, ha azt állítom: hogy első gimnázistaságom életemnek egyik legelmélyítőbb, új távlatokra gazdagító szaka volt. A mohó étvágyak, szilaj játékok, csavargások, apró csacsiságok zajos összevisszaságában, csendben és szemérmetes megbújással, egy lélek fejlődik, melyet bűnös felületesség volna elintézni azzal az elnéző legyintéssel, hogy : gyermek. Ennek a léleknek meg vannak a maga mély problémái, sajátos riadásai, messzi hívásai, bánatai és végtelenbe nyitó vágyai, melyek talán egész élete, egész megfutandó pályája döntő csatáit jelentik.
