A beavatás szertartása története régóta élt bennem, az alapötlete nyolc-kilenc évvel ezelőtt fogant meg. Nem siettem vele, az évek során hagytam, hadd növekedjen, munka vagy pihenés közben, vagy nemegyszer egy-egy álomban látott képpel, epizóddal. Természetes, hogy ilyen esetekben az író túl erősen kötődik alakjaihoz és magához a meséhez is, kell a segítség, a kívülállók szeme, hogy észrevegyék a hibákat, szerkesztési problémákat.
Húszezer fényévnyire a Földtől David Whist és fia az első telepesek magányos életét éli egy a paradicsomi bolygón. Annak idején többen érkeztek ide, ám a törékeny idill egyszer csak megbomlott. Volt, aki hazatért, David felesége pedig hirtelen, megmagyarázhatatlan módon életét vesztette. halálának okára azóta sem derült fény, pedig most már sürget az idő, mert tizennégyezer újabb telepes közeledik, akiknek biztonsága, sőt élete múlik azon, hogy megfejtik-e a bolygó titkait. Vajon tényleg csak egy primitív természeti nép lakja? És mit takar valójában a beavatás szertartása? Az egyre feszültebb helyzetben félő, hogy előbb-utóbb előkerülnek a fegyverek, és e távoli gyarmaton megismétli magát a cseppet sem dicső földi történelem.
A háromszoros Zsoldos Péter-díjas szerző, 2007 legjobb európai SF-írója érzelmekkel teli, drámai mesét sző két, éles ellentétben álló világ találkozásáról, és a közöttük rekedt mindennapi emberekről.
