"A dobok rendületlen szóltak az erdő mélyéről, a sámánkezek egy pillanatra sem pihentek.
A madarak elhallgattak. Elhallgattak a füttyös rigók, cserregő szarkák, még a károgó varjak is távolabb. Fütty nélkül szürkébbnek tűnt a bükkös, és minden fa szikladarabnak az erdőben. A Zalka vize lehűlt, és lelassult, mintha csak jeges lett volna, pedig már nyár közepe felé igyekezett az idő.
Aki aludni tért ezen a délutánon, annak álomlelke szellemekkel találkozott. A csecsemők, gyermekek nyöszörögve forgolódnak, és sírva riadnak fel. A betegek nyirkos izzadtságban hánykolódnak.
A kifőtt zsír különös, arcokat formáló alakzatban dermedt meg a húslé felszínén, a por a lábak nyomán alakokká formálódott. Némely jurtában maguktól mozogtak a tárgyak, zörögtek a fegyverek, a bejáratot takaró nehéz bőr indokolatlanul, szélcsendben is megrebbent. A temetőben a kopjafák izzadni kezdtek...
Egy asszony vizet öntött ki, s a tócsából elhalt férje tekintett vissza rá.
A kutyák egymást marták.
Eltávozottak kísértették meg az embereket. Egy különösen fájdalmasnak bizonyult: Lellét, az Ágos nembéli Zákány asszonyát megszállta az öt tavasszal korábban eltűnt Tun árnylelke. Az asszony húst főzött éppen, amikor szeme fennakadt, s kezében megállt a kanál. Egész testében remegni kezdett, majd tüzet-kondért hátrahagyva kifordult a jurtából, és egyenesen Ágos fapalotájába sietett.
Feltartották a kapunál.
Az évnek más napjain nem fordult volna ilyen elő. Ágost palotájának kapuja nyitva állt mindenki számára. Hogy most vadászok posztoltak előtte, az a nemzetségfők és kíséretük megjelenésének volt köszönhető. Ágos nem fogadott senkit. Nem fogadta a nemzetségfőket, ajándékaikat. Most nem mehetett be hozzá nembélije sem, gyermekei közül is egyedül Vajk.
Lelle elkapta a kaput őrző vadászok egyikének karját, és megcsavarta azt. Megfordította a vadászt, és mintha csak kos lenne, nekicsapta a fejét a fafalnak. Szokatlan volt ez egy nőtől, vissza is léptek a kapuőrök.
- Merv sámánt keresem - mondta Lelle megváltozott, mély torokhangon. Mintha egy barlang vagy egy sír mélyéről beszélt volna."
