Boldog Özséb remete, az egyetlen magyar eredetű rend, a pálosok alapítója, a vagyonáról és méltóságáról lemondó középkori kanonok alakjában jelent meg előttünk eddigi olvasmányainkban.
Ez a regény a történelmi és vallási kategóriák mögé vet egy fénycsóvát: ki lehetett Özséb, az ember, a maga elszántságával, félelmeivel, tudásával, érzéseivel, emberi kapcsolataival, és – főként bölcsességéből eredő – jövőbe látásával. Milyen eszményt jelenít meg a maga elevenségében előttünk álló szent a mai olvasónak, amely belső remeteségét, Istenre és önmagára találását gazdagíthatja? Szentmihályi Szabó Péter szívügyének tekintette történelmi regénysorozatának utolsó állomását, a Boldog Özsébről szóló könyvét. A középkor kemény megpróbáltatásait, legfőképp a tatárjárást és az ország csaknem teljes újra alapítását egy olyan egyéniségen keresztül szerette volna bemutatni, aki Istenre hagyatkozással s később élethivatásával felel a súlyos idők kihívásaira.
Halála azonban befejezetlenül hagyta e regényt. A hiányzó fejezetek megírására az író stílusát jól ismerő barátja, Pajor András vállalkozott.
A posztumusz kötet egy olyan életművet zár le, amely évtizedeken át segített ébren tartani a magyar történelem iránti érdeklődést, az évszázadok mélyebb értelmébe való betekintést.
