Taisen Deshimaru - a zen gyakorlását először Európába elhozó mester - forradalmi jelentőségű és örökérvényű könyve a zen mély bölcsességének lényegét nyújtja át olvasóinak. Az érdeklődők nemcsak a zazen fogalmát ismerhetik meg a műből, hanem a zazen módszerét, gyakorlásának titkait és szabályait, a zazen útjának különböző tudatállapotait, a megfelelő tudati hozzáállást és a szervezet egészségi állapotára, jóllétére kifejtett áldásos hatásait is. Deshimaru mester tizenöt évig élt Párizsban, és ez idő alatt több mint száz dódzsót és zazen csoportot hozott létre. Hihetetlen alkotóerejének köszönhetően elérhetővé és a gyakorlatban alkalmazhatóvá tette a zent az európai civilizáció számára. Emellett ő volt az első, aki elkezdte fordítani, kommentálni és publikálni a múlt nagy mestereinek írásait, melynek keretein belül az Igazi Zen is megjelent. Részletes magyarázatokat adott az alábbi négy dologgal kapcsolatban: -A zen a helyes, hagyományos tartás szerinti ülés. - A zen nem különleges lelkiállapot. - A zen nem tetszelgés önmagunk előtt. - A zen igazi énünk megértése