Edgar Rice Burroughs - Tarzan és az aranyszőrű oroszlán

Részlet a könyvből: "Sabor, a nőstény oroszlán egyetlen, még pihés kölykét szoptatta, mely foltos volt, mint Sheeta, a leopárd. Oldalán elnyúlva feküdt a forró napsütésben, sziklaodúja előtt. Szemét félig lehunyta, de azért éber volt. Még nemrégen három ilyen pihés kis kölyke volt - két nőstény és egy hím, és milyen büszke volt azokra Sabor, meg Numa is, az apjuk! Mindketten büszkék és boldogok voltak. Zsákmány azonban kevés volt, és a rosszul táplált Sabornak nem volt annyi teje, hogy három kölykét kellően tudta volna táplálni. Jött egy hideg eső, és kis kölykei megbetegedtek. Csak a legerősebb maradt életben - a két nőstény megdöglött. Sabor gyászolt, ide-oda járt a nyomorult, sártól mocskos szőrcsomók mellett, nyivákolt és vonított. Orrával bökdöste az élettelen testeket, mintha fel akarná őket költeni a hosszú álomból, melyből nincs többé felébredés. Végre abbahagyta a hiábavaló erőlködést, és szilaj lelke minden erejével az életben maradt kis hímkölyök felé fordult. Ezért volt Sabor még a szokottnál is éberebb. Numa, a hím oroszlán nem volt otthon. A tegnapelőtt éjjel ejtett zsákmányt hazahurcolta odújukhoz, és tegnap éjjel megint elment, de még nem jött vissza. Sabor, félig szundikálva, Wappirról, a kövér antilopról álmodozott, amit hatalmas párja talán éppen most hurcol haza neki a dzsungelen keresztül."