Az olvasó a Buddha-életrajzok sorában szokatlan művet tart a kezében - a magyar szerző munkája az ősforrásokhoz visszanyúló, szuverén alkotás. Egy elfogulatlan kívülálló összegezte e könyvben fél évszázados kutatómunkája eredményeit: eredeti páli és szanszkrit nyelvű források alapján írt olyan életrajzot, amely hitelesebben és emberközelibb megvilágításban mutatja be Buddhát, mint a külföldön megjelent monográfiák többsége. Téchy Olivér végigkíséri a buddhizmus történelmi megalapítója emberi életútját; miként vált az i. e. 563-ban született, előkelő környezetében boldogtalan Gautama Sziddhárta hercegből megismerést, igazságot, megváltást kereső vándor, indiai filozófusok, bölcsek, jógik tanítványa, önsanyargató aszkéta, majd miként lépett - mint Megvilágosodott - az önálló gondolkodás útjára, és jutott el egy új etikai tanrendszer megteremtéséig. Megtudjuk, hogyan tanított, szervezett több mint negyven éven át és indított útjára egy tant, amely az egyik legjelentősebb világvallássá lett. A könyv nemcsak Buddha életével s a buddhizmus legfontosabb alapeszméivel ismerteti meg az olvasót, hanem más indiai vallási-filozófiai iskolákkal is. A szerző nagyon szép tolmácsolásában olvasható klasszikus művek részletei s forrásul szolgáló szövegek, gondosan választott illusztrációk és magyarázó jegyzetek segítik az olvasó jobb eligazodását ezen a Magyarországon még igen kevéssé ismert terepen. Téchy Olivér halála után a kötetet Puskás Ildikó, jeles indológus gondozta.