A válságot a modern Európában Spengler tette tudatossá. De kétségtelen, hogy Nietzsche ütötte meg az alaphangot. Sorban születtek meg a prófétikus művek, Ortega y Gasset, Hamvas Béla, Péguy, Valéry, Giulio Evola munkái. Az 1937 óta Franciaországban élő Cioran Történelem és utópia című esszékötetének mottójául Valéry szavait választhatta volna: „rettenetes borzongás futott végig Európa agygerincén… érezzük, hogy a civilizáció éppen olyan múlandó, akár egy élet”. Cioran is vallja, hogy a vallás az élet transzcendens csúcsa, Nietzsche nyomán meggyőző képet fest a vallás nélküli életről, mely terméketlen és tarthatatlan. A „malum metaphysicum” tünetei: államok felbomlása, társadalmi zavarok, gazdasági válság, morális törvények semmivé válása. Ez fűti a modern technokráciát, a terrorisztikus államalakulatokat, a korrupciót, a közönyt, a türelmetlenséget és a züllést. Cioran esszéiben a rontás természetét elemzi, ezt határozza meg: az ókori világ hanyatlása, pusztulása, elenyészése váltás volt: átváltás a barbárok hozta új világba. A Nyugat nem fog fennmaradni örökké, a nyugati civilizáció a végét járja. Cioran a sodródó, a helyzetet fel nem ismerő értelmiségit, az örök kételkedőt, a lecsúszott képrombolót ostorozza az életerő, az akarat elapadásáért. A kereszténység romjain Cioran felteszi a kérdést: van-e erőnk rá, hogy ne legyünk se kételkedők, se barbárok, egyszerűen „civilizáltak” legyünk? Vagy egy hanyatló kor dekadensei vagyunk, a nyersesség bűvöletében, akik készek a züllésre? A keserű kérdésekhez vezető fogalmakat Cioran meghatározta, kérdéseire a választ nekünk kell megtalálni
