Vanyó László szerk. - Nazianzoszi Szent Gergely beszédei

Nazianzoszi Szent Gergely az egyházatyák között a "theologosz" megtisztelő címet kapta, amelyet ő a negyedik evangélium szerzőjével, Szent János apostollal és  evangélistával oszt, más nem kapta meg ezt a címet a keleti Egyháztól. Mindenesetre alkalmat ad a tűnődésre, hogy akkor példának okáért miért nem Nüsszai Szent Gergelyt ékesíti ez a megtisztelő cím, amely az utókor mérlegelése alapján hozzá jobban illenék. Nazianzoszi Szent Gergely nem írt egyetlen "értekezést" (tractatus) sem, úgy tűnik, beszédeivel maga is hódolt a "második szofizmus" áramlatának, amelynek képviselői voltak pogány kortársai, Themisztiosz, Libaniosz. Az egyházatya talán ösztönösen érezte, nem felel meg szellemi alkatának az "értekezés", egy-egy téma rendszeres kifejtése. Nem a betű, hanem az élő szó embere volt. Barátja, Baszileiosz tárgyszerűségével szemben a megtestesült szubjektivitás, akire a képszerűség, a költői képzelet, bizonyos líraiság jellemző. Baszileiosz plaszticitásával szemben Gergelyre a "festőiség" jellemző, mindent lát, s amit lát, azt szemléletesen is adja elő. Ugyanakkor ez a vizualitás kerül feszült viszonyba a beszédeiben tárgyalt teológiai témákkal, hiszen a Szent Háromság titkai legkevésbé szemléletesek. Az érzékletesség és képszerűség világában Gergely éles szemű rétor és költő, de elveszti szeme világát, amikor az isteni misztériumokkal szembesül. Ugyanakkor igen határozottan és tárgyszerűen formuláz, ha a hit tartalmáról van szó.

Tartalom