Az író a könyvéről: Sokat töprengtem gyerekkoromban, milyen az égig érő fa. Nagyon magas törzse van, ezt elfogadtam, ugyanakkor ragaszkodom hozzá, hogy valahol az én közelemben kezdődjön a lombja – aztán csináljon, amit akar, az égig.
Felnőttem.
Most azt próbálom elképzelni,meddig ér a gyökere.Amikor a Vastövist írtam,úgy éreztem,lenyúlik a pokolig.A világ leggyönyörűbb nádkunyhójában írtam ezt a regényt,nyáron, a Balaton mellett.Legösztönösebb írásaim egyike – ezért szeretem még ma is,pedig szinte minden gyalogútja eltűnik az erdőben,és tele van ködös áttörésekkel.Nekem így igaz.Amikor befejeztem a munkát,boldogan kibotorkáltam a kertbe,és felrúgtam apám cefrés üvegét."István -nézett rám döbbenten -,mit csináltál?!"
