Egyszer csak észreveszed, hogy kezd elhagyni a gyerekkorod. Távolodik tőled szüleid arca, elmosódnak a közös emlékek, és a világ, amelyben minden tárgy olyan fontos volt - egyszerűen megsemmisül. Akkor kapkodva keresgélsz, próbálod összeszedni, ami még elérhető, a helyén van vagy egyáltalán létezik.
Gyerekkoromban mindig azt hallottam, a világot értelmünkkel kell felfogni, a dolgokat eszünkkel és tapasztalatunkkal megérteni. Kamaszlényem úgy tiltakozott ez ellen, hogy regényhősöket, valaha élt történelmi személyeket választott magának ideálul, amíg ezek a hősök kiszorítottak az életemből mindenki, és szinte újra kellett megszületnem, hogy a valóságos, élő emberek is elférjenek a szívemben.
Már tudom, hogy a kettő, a képzeletbeli és a valóságos ugyanaz. Szüleink, a mások szülei, az ismerősök az elmúlt negyven-ötven évet, és azok is, akik nem -, valamennyien hősök. Igazi hősök vagy igazi gonosztevők. Az ő életük már befejezett tény, legenda és történelem és nemsokára a miénk is az lesz.
Vathy Zsuzsa
