Gratia egy isten háta mögött birtokon gondozza a lovakat. Nemcsak velük különleges a kapcsolata, a közeli falu népét és a doktort is elbűvöli, nem feltétlenül a bájosságával. Egy macska elől mentett egérrel misztikus viszonyba kerül, bár ő nem tud róla. Kívánságai sorra teljesülnek, rögtön az első így hangzik: inkább a falnak mennék, mint hozzád.
Történet szerelemről, barátságról, vágyról, varázsról.
Részlet a regényből:
" Egy napon a porondnak becézett pályán dolgozott Mulin egyik hátasával. Az ezerképpen tündöklő Nap tékozlón folyatta aranyló fényeit.
Az idegen kocsi a szent és tabu lovaglóösvény felől érkezett. Lassan, hajószerű siklással bukkant elő a fák közül. Az igazgyöngy színű luxusjárgány a vízszintes oszlopsorral közrezárt pálya mellé gördült, és megállt. Sötét üvegű ablakain megtört a napsugarak áthatolási igyekezete.
Gratiából előfakadt a birtokvédő ösztön, még akkor is, ha Brahms Mulin tulajdonát kellett védelmeznie. Megsarkantyúzta a lovat, a tabusértő kocsihoz száguldott, homokot kavarva fékezett mellette. Mélyre szívta a levegőt, hogy ezutáni szavai majd jól érthetőek legyenek.
A vezetőülés melletti ablak lesikamlott.
Gratia némán benn tartotta a levegőt.
- ...dzs vagyok - tudatta az ablakba könyöklő, harmincas férfi. Felfogva, hogy az utastérből ömlő zene rivalizál a hangjával, elnémította a lejátszót. Hosszan, lustán, leplezetlenül, amúgy pasasmód mustrálta a hallgataggá dermedt lányt. Nem mutatta ki, mire jutott a szemlével, mimikájával takarékosan bánt.
Részlet a könyvből:
"Azon a fagyos tavaszi reggelen is fátyolfehér, finom ködgörgeteg indult a lány felé a hosszú folyosó padlóján, amikor a hideg levegőről az istállóba lépett. A jelenés gurulva-hömpölyögve közelgett.
Gratia ilyenkor úgy gondolta, hogy biztosan egy vagy több dzsinn igyekszik hozzá. Nem félt tőlük. Mióta az eszét tudta, bizalmas viszonyban élt a képzeletvilággal, annak lényeivel. A legtöbb gyerekkel ellentétben kamaszodófélben sem nőtte ki ezt. Kinevelni se tudták belőle, sem a tanárok, sem a szülők és más rokonok. Hasztalan tiltogatták, azt hajtogatva, hogy a szakadatlan mesélésképzelgés butaság, babonaság, istentelenség, elmebajosság. Az ő életének létfontosságú részét alkották az istálló padlóján elébe gördülő, kövérkés, ködszerű dzsinnek. Akkor is, ha majdnem biztosra vehette, hogy a párás, meleg levegő hömpölyödött az ajtó irányába, midőn az istállóba nyitott.
Azt se tagadta le önmaga előtt, hogy a köddzsinnes látomást az éhomra bekupicázott keserűlikőr is okozhatta. Volna. Tán-tán, esetleg. Ám az a gyűszűnyi epevédő gyógyital, amit minden reggel beszippantott, mihelyst kinyitotta szemét, aligha árthatott meg ennyire. A dzsinnek - legalább hárman - feléje úsztak. Térdmagasan körégomolyogtak, és finoman megtántorgatták, akárha - a maguk testetlenül bumfordi módján - táncoltatnák őt."
