Jan van Eyck talán legismertebb remekművén, Az Arnolfini házaspár esküvői képén a háttérben a falon egy tükör lóg, az akkori technikai adottságokban megfelelően domború tükör. Ez a nagyméretű korong az egész kép középvonalában, a magasság kétharmadában-háromnegyedében van, és így valósággal kínálkozik arra, hogy a kompozíció középpontjának szerepét töltse be. Természetesen hiánytalanul meglátható benne mindaz, ami a házaspár szobájában helyet kapott. Hátulról ugyan, de pontosan felismerhető benne a férj és a feleség, a csillár, az ágy, a láda, még az ablak vagy a gerendás mennyezet is, és a kutya csak azért hiányzik, mert arnolfini úr prémes szegélyű ruhája takarja. (Sőt két, az ajtóban éppen megjelenő figurát is észrevehetnénk, akik nagyon fontosak a kép tartalma szempontjából, de ővelük most ne foglalkozzunk.)
A kicsiny felület, amely tökéletesen tükrözi vissza mindazt, ami előtte látható, akár magának Jan van Eyck művészetének jelképe is lehetne, hiszen bizonyos értelemben épp olyan, mint egy általa festett kép. Amint az, úgy ez is bent van a világban, és a figurákat, illetőleg az őket körülvevő helyiséget a valóságosnál kisebbnek, de ahhoz mindenképp hasonlónak mutatja. Jan van Eycknél pedig nyilvánvaló, hogy úgy akarja visszaadni a világot, mint az őkörülötte van, vagy legalábbis úgy, amint azt ő látja.
