Vekerdi József szerk. - A Magasztos szózata

A Bhagavad-gítá szanszkrit nyelvű vallásbölcseleti költemény, a hindu vallás legfontosabb szent könyve. Jelentősége Indiában körülbelül akkora, mint az evangéliumoké a  keresztény világban. A Mahábhárata című eposz részlete; ennek egyik legfeszültebb pillanatát szakítja félbe. Kitörőben a nagy csata, megfújják a csatakürtöket, megfeszülnek az íjak - és ekkor az egiyk sereg fővezérének, Ardzsunak irályfinak kétségei támadnak: megirtózik a rokonvér ontásától. Barátja és kocsihajtója, Krisna herceg (akiről hamarosan kiderül, hogy nemkisebb személy, mint Visnu isten földi megtestesülése) eloszlatja Ardzsuna kétségeit tanításával, amelynek lényege, hogy csak a testet ölik meg, a lélek halhatatlan. S a megfeszített íjakról kiröppennek a nyílvesszők, kezdődik az ütközet. A Gítá az időszámításunk körüli indiai megtafizikai nézeteket foglalja egységbe. Sok évszázados bölcsesség, többféle filozófiai irányzat foglalata. Az ember által követendő útról szól a tanítás, a cselekvés minéműségéről és szükségességéről, a meditációról, a lélekvándorlásról, az isntenség lényegének felismeréséről és szeretetéről, olykor az európai logika szerint ellentmondásossan. A Bhagavad-gítá hol panteista álláspontot képvisel, a mindenséget átható, személytelen világlélek egyedüliségét tanítja, hol személyes, gondviselő istent állít az áhítat középpontjába. A Gítá azonban mindenekelőtt költemény - a világirodalom legkiemelkedőbb remekei közé tartozik. Páratlan népszerűségének oka éppen az, hogy nem tudósokhoz, hanema közemberhez szól, a mindennapok szavaival. Nyelve, stílusa, előadásmódja mindenütt világos, érthető. Az első énekek himnuszi szárnyalása, a hatalmas Mindenség-látomás nagy sodrása, lenyűgöző ereje páratlan a világ vallásfilozófiai költészetében.