Vlagyimir Megre - A Zengő Cédrusok - Oroszország Zengő Cédrusai 2.

Míg az Első Könyv, a sorozat nyitányként, egy varázslatos és bűbájjal teli mese-világba illő környezetbe visz bennünket, az ezt követő Második azonban már visszapottyantja az olvasót világunk valóságába, a mindennapok zivatarába.

Megismerhetjük az Anasztázia kötet nehéz világrajövetelét. V. Megre visszatért a tajgából. Teljes élete, látása és érzései gyökeres változáson mentek keresztül. Semmi sem olyan már, mint korábban volt.

A régit már nem tudja elfogadni, de a hajnal saját belső világában még oly messze van. Könnyekkel, fájdalommal jár minden újnak a megszületése. Az ő új élete is ilyen fájdalmasan keserűen kezdődik.

V. Megre minden tőle telhetőt megtesz. Moszkvába utazik s itt a maga módján - saját lelkéből kiindulva - a tiszta szándékú vállalkozók egyesületét igyekszik mindenekelőtt létrehozni, hogy Anasztáziának Szeretet-Álma valóra váltásában segédkezzen.

Végigjárja a földi poklot, a nincstelenséget, meg kell ízlelnie a halál közelgését, hogy feleszméljen: a cselekvésnek nem ez a helyes sorrendje. S közben, ő ezt még nem is sejti, a tajgából kitartóan és lankadatlanul segít neki Anasztázia.

Segít, keresve azokat, akik kedvese oldalára tudnának állni, hogy segítsenek neki, mozgósítva mindazokat, akik megérzik és meghallják kiáltását a tajgából, s kitárják szívüket-lelküket egy másféle, egy „ÚJ-VILÁG” megteremtése érdekében.

A tajgában töltött időre való visszaemlékezések láncfűzére kiragad bennünket a mindennapok hiábavalóságávaival való küszködésből és messze, egy olyan világba röpít, amely eddig zárva volt számunkra, holott mindig is létezett.

Ilyen a Világegyetem Bölcsességének Tárházával való kapcsolat a Zengő Cédrus segítségével, az ismeretek elveszítése miatt a feledésbe merült és lenézett építmények, a dolmenek mibenléte, vagy az érzéssel telített szónak, dalnak a rendkívüli ereje a Bárdok tolmácsolásában,…

Megjelent az Első Könyv és emberek százai, ezrei érezték úgy, hogy valami csodálatosat, rendkívülit kapnak Anasztáziától,… leírhatatlan szép és áldásosan gyógyító Szeretetet.

„Anasztázia ihletet és ragyogást szór, áraszt szerteszét az ő saját szándékaiból fakadó érzelmi kitörések energiájával, vágya erejével” – mondja a nagypapa.

S valóban… múzsájává válik festőknek, rendezőknek, költőknek, dalnokoknak…