A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió már két éve játszotta a szimultán sakkot Magyarországgal, amikor 2010 júniusában a magyar oldalon új játékosok ültek a tábla mellé. A parti ezen az oldalon már nagyon matt közeli helyzetet mutatott. A magas államadósság, a zsugorodó gazdaság, a munkanélküliek és a lakossági devizaadósok százezrei miatt Magyarország a csőd szélén táncolt. Azonnali váltásra volt szükség a magyar gazdaságpolitikában és a nemzetközi szervezetekkel folytatott sakkjátszmában is. A második Orbán kormány az asztalhoz felkészülten, részletesen kidolgozott tervvel érkezett. Tisztában volt azzal, hogy a parti állását megfordítani csak hosszú távú stratégia mentén meghúzott lépések sorozatával lesz képes. Ennek első eleme nem lehetett más, minthogy az IMF-gyámságot egy pénzügyi védőhálóra cseréljük fel. A sakktábla velünk szemközti oldalán helyet foglaló tárgyalópartnereink ezzel szöges ellentétben lévő taktikában gondolkoztak: minél nehezebb helyzetbe kerül Magyarország, annál könnyebben adja majd be Orbán Viktor a derekát egy újabb, a gazdasági önrendelkezésünket korlátozó hitelszerződés megkötésére. Ez a logika a sakkjáték logikája. Van azonban a sakkon kívül más stratégián alapuló játék is. Ez a póker. Itt nem csupán ésszerű és logikus lépések vannak, hanem első pillanatra ésszerűtlennek és logikátlannak tűnőek is előfordulnak. A pókerben a jó stratégiaválasztás meghatározó eleme a játékos egyénisége. Az nyer, aki tudását össze tudja kapcsolni egy pszichológiai tényezővel, a blöffel. Míg a sakkban végül is mindenki ráfizet, aki blöfföl, addig a pókerben senki nem nyer, aki nem használja a blöff módszerét. Amikor az IMF és az Európai Unió vezetői világossá tették, hogy egy Magyarországnak kedvező kölcsönszerződést nem hajlandóak ajánlani a kormánynak, akkor kényszerült Orbán Viktor és nemzetgazdasági minisztere, Matolcsy György arra, hogy a velük folytatott sakkjátszmába időnként a póker eszközeit is bevesse..
