Dr. Wolfgang Zumdick 1957-ben született, szerző, filozófus és független kurátor. A többek között Joseph Beuysról, Rudolf Steinerről és tevékenységéről megjelent könyvei mellett a Rudolf Steiner összkiadás társkiadójaként és kommentátoraként katalóguscikkeket, valamint nemzetközi művészeti intézmények részére tanulmányokat írt, és az Oxford Brooks University és más németországi és ausztráliai egyetemek előadója.
A nehéz olvasmányok sorát néha megszakíthatja egy-egy könnyedebb írás, mely Rudolf Steiner emberi oldalát mutatja be, mint amilyen a 2018-ban megjelent Koberwitz, 1924 is volt. Ez az útikalauz Rudolf Steiner gyermek- és ifjúkorának helyszíneit mutatja be, miközben arról is beszámol, hol és hogyan születtek azok a barátságok, amelyek szereplői Steiner későbbi írásaiból is ismerősek.
Helyesebb lenne a Rudolf Steiner Alsó-Ausztriában cím, hiszen nemcsak bécsi helyszíneken játszódik, hanem azokat a helységeket is bemutatja, ahova a család a vasutas apa áthelyezései nyomán költözött, és ahol Steinert esetenként már gyermekkorában meghatározó élmények érték. A magyar olvasó számára azért is érdekes ez a könyv, mert ha szeretné személyesen megtapasztalni ezeknek a helyeknek a szellemét, akkor viszonylag könnyen megteheti, hiszen egyik sincs 90 km-nél messzebb a határtól.
Amikor Rudolf Steiner 1879 nyarán 18 évesen először érkezik Bécsbe, egy a sok kozul, aki a Dunai Monarchia fővárosából indul a bizonytalan jövő felé. Egy névtelen, vidéki reáliskolai tanuló, aki a Bécsi Műszaki Főiskolán tanári képzettséget fog szerezni. Ismert, hogy mi lett belőle: az életünket egészen napjainkig sok területen tartósan megváltoztató szellemtudomány forradalmára. A biodinamikus mezőgazdaságtól a Waldorf pedagógián át a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló politikai vitáig. Alig van olyan terület, ahol gondolkodása ne érne el mai életünkig. A nép alsóbb rétegeiből származó fiatalember, aki nélkülözi a bécsi polgárság ivadékainak szolid képzése mögötti nagyszabású hátteret, két évtizeddel később ezreket von bűvkörébe, és elkezdi Európa filozófiai térképét az egész földrészre kibővíteni. Ahogy látni fogjuk, ez olyan teljesítmény, amit csak évekig tartó fegyelmezett önképzéssel lehet elérni.
Steiner egész életében örömmel emlékszik bécsi éveire, és ilyenkor mindig van egy jó szava a bécsi értelmiségi körökről, és végül Életutam című önéletrajzában késői emléket állít nekik. Rudolf Steiner méltányolja a bécsieknek ezt a majdhogynem erotikus szerelmét a szellem és ugyanakkor az önmarcangolás iránt, amely időnként teljesen excentrikus (akárcsak ma). Így például gondosan választotta meg egyszer azt a megjegyzést, hogy Ausztria az az ország, ahol a pedantériát a slamposság enyhíti. És valóban aligha képzelhető el nagyobb ellentét, mint a Habsburg-monarchia metropolisza és Poroszország fővárosa között, ahol élete második felében sok időt töltött Steiner, és amelynek állítólagos erényei közmondásosak lettek.
Bécs azonban életének a nyilvánosság előtt kevéssé ismert fejezetét is jelenti. Steinerben most is az antropozófust és ezoterikust látják, de alig ismerik az embert, aki a minden csillogása mellett már akkor a túlélésért küzdő Dunai Monarchiában él, a filozófus, az értelmiségi és tudós, a kávéházi Rudolf Steinert.
Jó lenne, ha ez a könyv hozzájárulhatna ahhoz, hogy a bécsiek előtt jobban megjelenjen Rudolf Steiner – például az az „alsó-ausztriai paraszt”, akit Max Hayek fedezett fel benne egyszer, és a fin de siècle jellegzetes bécsi értelmiségije, aki Steiner – sok más arca mellett – mindig is volt.”
