Bugnini érsek korunk egyháztörténelmének legvitatottabb alakjai közé tartozik. Egyeseknek ő az Egyház történelmében valaha végrehajtott legvakmerőbb és legsikeresebb liturgikus reform megalkotója. Másoknak ő a liturgia kifosztója, az az ember, aki felelős annak meggyalázásáért, és már maga a neve is, Annibale (Hannibál), pusztítása előjelének tűnik.
A probléma nem abban a tényben van, hogy liturgikus reform történt. Az Egyház történelmében máskor is volt, és feltételezhetően a jövőben is lesz. Egy egyetemes zsinatnak minden joga megvan rá, hogy ilyen reformot szükségesnek ítéljen. Az a szokatlan tény sem jelent problémát, hogy annak részletein Bugnini és VI. Pál nagyon szorosan együtt dolgoztak. A probléma abban a sokak által megtett kijelentésben
rejlik, hogy Bugnini a II. Vatikáni Zsinat Szent Liturgiáról szóló konstitúciója, a Sacrosanctum Concilium meghatalmazását jócskán felülmúlva vezényelte és irányította a liturgikus reformot, s ezzel inkább lényegi szakadást ért el a liturgikus hagyományban, mintsem szerves fejlődést, amint pedig azt a zsinat kívánta.
Yves Chiron jelen munkája, amely most elérhetővé vált hozzáértő angol (s most már magyar) fordításban is, jelentős hozzájárulást tesz ahhoz, hogy Bugnini - az olasz nyelvű világon túl - maga is hozzájáruljon a vitához. Chiron második hozzájárulása az, hogy Bugnini liturgikus reformjának történelmi tényeit nyugodtan és világosan tárja elénk.
