Amikor Zichy Jenő gróf 1895-ben – saját költségén – első expedícióját vezette a Kaukázusba és Közép-Ázsiába, a kiutazó tudóscsoport egyik tagja, Szádeczky-Kardoss Lajos történész, gyorsírástanár útinaplót készített. Kódolt és lerajzolt mindent, de főként amit a Kaukázus előterében időzött ősmagyarsággal s egy nagy valószínűséggel leszakadt néprész utóéletével kapcsolatban találtak. A Zichy-expedíció figyelme kiterjedt a hun birodalom bukása után a kaukázusi térségbe visszatérő hun maradványnépek nyomaira is. Mindaz, amire rábukkantak, rendkívüli néprajzi, történelmi és művelődéstörténeti kincshalmaz, amely a mi ősmúltunk és hajdani kultúránk alapvonalaiból is sokat őriz. A napló egyúttal kordokumentum a Kaukázus kisnépeiről, melyek antropológiailag is kapcsolatba hozhatók a magyarsággal. Az oroszok nem sokkal korábban fejezték be a térség XVI. században megkezdett gyarmatosítását, így Szádeczky naplóját olvasva érthetőbbé válik a régió mai válsághelyzete. Az eddig soha nem publikált útleírás nem mindenütt kicsiszolt, ám annál valóságszerűbbé teszi az expedíció kalandjait. Naturalisztikusan számol be a „boldog békeidők”-beli kutatókkal megesett csoportpszichológiai jelenségekről, árnyalatgazdagon tükrözi a régi magyar nemesi attitűd megnyilvánulásait. A XIX. században használatos, erősen egyéniesített gyorsírású szöveget Schelken Pálma (Kosztolányi, Szabó Lőrinc stb. számos gyorsírásos kéziratának megfejtője) tette át két évtized hősies munkájával. A magyar kaukazológia e nagy értékű forrásanyaga, amely elhanyagolt kutatási irányokat éleszthet, egykorú újsághíradásokkal, valamint kísérő tanulmánnyal, magyarázó jegyzetekkel, illusztrációkkal egészül ki.
