Nagy Manitu egy mesebeli ménest legeltet az égbolt végtelen kék rétjein. A táltosok selymesen kék sörénye titokzatos fénnyel ragyog, aranypatkójuk csillagport ver fel a nesztelen éjszakában, és ezeket a lovakat nem tudja meglovagolni más, csak a legendás égi lovasok. Ebből a régi indián legendából bontakozik ki a cseh Filip Jánsky tollán a második világháború névtelen hőseinek, a hadirepülőknek hőskölteménye, a szó legtisztább értelmében azoké a névtelen hősöké, akik a mindent eltipró, mindent legázoló teuton csizmák elől önként menekülnek a hontalanságba, hogy onnan vegyék fel a harcot a rém, a fasizmus ellen.
A regény, mely hiteles dokumentumok tanúságára épült, a háborús regények bő és nemesen komor patinájú termését gazdagítja, de a műfaj eddig ismert erényein túlmenően, új, lelket és lelkiismeretet egyaránt megrázó színeket és képeket tár az olvasó elé.
Filip Jánsky műve az emberi együvé tartozás, a népeket és nemzeteket összekötő emberi önérzet és az emberi erkölcs regénye. De egyúttal a hazaszeretet és az emberszeretet himnusza is. Szépségeit és fájdalmait a küzdelmekben megedződött ember helyenkint derűs, helyenkint sötét borongású humora ragyogja be, s ezek az emberi és írói erények méltán nyitnak könyvének utat a világirodalom felé.
