Wild úr – Fielding eme klasszikus figurája – gátlástalan szélhámos, aki végül is akasztófán végzi. Viszont, amíg eljut az ily modú „felmagasztalásig”, sok csalafinta kaland hőse, aki gyakran a saját maga csapdájába esik bele, s mintegy példázza, hogy minden körmönfontságnál van nagyobb körmönfontság, s a legkörültekintőbben kifundált terveket is halomra döntheti egy-egy előre nem látható vagy éppen jelentéktelennek tűnő mellékkörülmény. Közben az olvasót kellemesen szórakoztatják az izgalmas kalandok s a fordulatos, sajátosan fieldingi meseszövés. Különös feszültséget, finoman metsző szatirikus élt, művészi színvonalat biztosít a könyvnek, hogy a szerző beleilleszkedik hőse gondolat- és érzelemvilágába; Wild úr önmaga előtt igazolja, magyarázgatja és mentegeti tetteit, s ily módon az olvasó előtt teljes egészében lelepleződik. Közben kibomlik, sokoldalú megvilágítást nyer a XVIII. századi tarkabarka, élveteg, sőt élvhajhászó, de ugyanakkor nevetségesen álszent angol társadalom.
