A megye területének alakulása
Heves megye mai területe Szent István államszervezésének idején az Aba Sámuel uralta vidéken 1010 után létrejött Újvár megyéhez tartozott. Ennek központja Abaújvár földvára volt, s onnan igazgatták a hevesi részeket is. Heves vármegye kialakulása a 13. század első felében kezdődött meg a hevesi földvár mint korai ispáni központ körül. „Hevesújvármegye" királyi ispánságból szerveződött a nemesi önkormányzatú vármegye, amelynek önállóságát 1323-tól számíthatjuk. Korai határai északon átnyúltak a Mátra gerincén, keleten az Eger patak, nyugati irányban a Zagyva választotta el a szomszédos vármegyéktől, s délkeleten a „kemeji részek" eredetileg a Berettyó és a Sebes-Körös mocsarakig húzódtak. A Tisza mentén a megye legdélibb pontja Szolnok környékén volt. A Nagykunság és Jászság jól lehatárolható területe a 15. század végén levált Heves vármegyéről, majd a 16. században következtek be a jelentős területi változások. A török terjeszkedésével az 1569. évi 52. tc. szerint az elfoglalt Külső-Szolnok vármegye magyar közigazgatását és bíráskodását a még meg nem hódolt Heves megye látta el. Eger török kézre kerülése - 1596 - után a megalakult egri vilajet Pest megye kivételével az egész Duna-Tisza közét, a Jászságot, valamint Heves és Külső-Szolnok vármegyék teljes területét felölelte. Eger 1687-es török alóli felszabadulása után a Jászság és a Kunság autonóm terület lett, a kettős megye pedig az 1569. évi állapotnak megfelelően Heves és Külső-Szolnok vármegye néven alkotott egy közigazgatási egységet. Területe 6739,8 km2, lakossága 321 537 fő volt 1868-ban. 1876-ban a kettős megye felbomlásával létrejött Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegye. Ennek következtében 3801,52 km2-re csökkent a megye területe, majd 1884-ben ide csatolták Borsod megyéből Felsőtárkány községet.
