Az 1861-ben született Tagore az újkori India egyik legnagyobb szelleme, költőkirálya, akinek sokoldalú tehetségéből többek között arra is futotta, hogy elsőrangú festők, kiváló zenész és pedagógus legyen. Nemes egyszerűséggel fogant sorai olykor a népdalok szövegére emlékeztetnek, és nem csoda, hogy egyik költeménye lett India nemzeti himnusza is.
Noha a Nobel-díjat költészetének köszönhette, világhírét elbeszélései, regényei, sőt színdarabjai is segítettek megalapozni.
A kötetünkben szereplő két versciklus a lenyűgözően gazdag életműben is rangos helyet foglal el. Olvasva őket a Tagore által oly szeretett erdők üde levegőjét lélegezzük be. Az erdőség a csendesség érzetét kelti, amelyben a költő nyugalomra talál. A természet szemléletében elmélyülve valóban megpihenhet, sőt boldogság lehet a része, amelynek forrása az élet és a természet pillanatnyi jelenségeiben való elmélyülés. A költő arra törekszik, hogy átkeljen a véges világából a végtelenség távol eső partjaira, s szinte bocsánatot kér embertestvéreitől azért, hogy nem tud lépést tartani velük, inkább az árnyékos ligetben akar időzni.
A kötetet abban a reményben kívánjuk útjára bocsátani, hogy általa a magyar olvasók újabb generációja válik Tagore és vele együtt a klasszikus bengáli líra és misztikus költészet szerelmesévé.
