Arumugam doktor ugyan meglepődik látogatásunkon, mert idegenek nem szokták felkeresni Mantivut, de az átkelés közben készségesen magyaráz. Több mint egy évtizede foglalkozik leprás betegekkel, jól ismeri életüket, mindennapi problémáikat.
– A világon több millióra becsülhető a leprások száma. Sri Lankán 140 ezer nyilvántartott betegről tudunk, ami az összlakossághoz viszonyítva elég rossz arány, s feltehetően még ennél is magasabb a fertőzöttek száma.
– Van ennyi kórházi ágyuk?
– Nem kell mindenkinek kórházban feküdni. A betegek zöme csak vizsgálatra és kezelésre jár be a kórházakba. A gyógyszereket természetesen ingyen adjuk – mondja Arumugam.
A csónak evezőse, a széles karimájú szalmakalapot viselő Johann Antony Xavier huszonnégy éve dolgozik az egészségyügyi állomáson. Nap mint nap. ő hozza-viszi az ápolókat és néha a betegeket a sziget és a szárazföld között.
Mantivu kis kikötőjében már többen várják a csónakot. Nagy ritkán ilyenkor szokott a posta megérkezni. A levegő mozdulatlan. A füllesztő forróságban első pillantásra kihaltnak, lakatlannak tűnik a sziget. Partra szállunk. Félénken lépek ki a csónakból, mintha elátkozott földre tenném a lábam. Vadivel, az ápolók főnöke elénk jön. Arumugam doktor bemutat, és megkéri, hogy legyen a kalauzunk. A kikötő közelében néhány épületrom tűnik fel. Kísérőnk magyarázatot ad a szomorú látványra.
– 1978-ban hatalmas ciklon pusztított Sri Lanka keleti partvidékén. Battikaloában is nagy károkat okozott. Mantivun több kórházépületet megrongált, leszakította a tetőt, és néhány lakóbarakkot romba döntött. Máig sem tudtunk mindent kijavítani.
