Vissza, de nem a jövőbe, a Ford utáni hetedik század szép új világába, hanem a jelen csöppet sem tetszetős és fiatalosnak is aligha mondható huszadik-huszonegyedik századába. Hogy a szerző negyedszázaddal korábbi jóslatainak némelyike 1959-re, a Visszatérés megírásának korára valóra vált, vagy jó úton haladt – és persze halad ma is – a megvalósulás felé, az inkább aggodalomra, mint bizakodásra ad és adott okot. Hogy az orwellinél is ijesztőbb – mert jelenleg valószerűbb – rémálom, a túlnépesedés valós veszélyeit túlszervezettséggel és totális lélekkontrollal elhárító, fogyasztói utópia rémálma mégsem vált eleven valósággá minden lehangoló részletében, az tán egy kicsit az esszéista Huxley gondolatkísérleteinek, köztük a Visszatérésnek is köszönhető. Ennek belátásához nem okvetlenül kell azonosulnunk az anarcho-konzervatív brit író egyesek szemében „elitista” világnézetével. Válaszait elvethetjük, kérdéseit azonban jó lesz ismét feltennünk magunknak. Talán még mindig nem késő.
