Cey-Bert Róbert Gyula - Koppány - A Fény harcosa

Atilla, Árpád, Koppány. Napjaink három, sikerre ítélt történelmi regényének főhőse. A trilógia alapján elfogulatlanul megállapíthatjuk: megszületett a modern magyar történelmi regény. Napjaink három, sikerre ítélt történelmi regénye. A trilógia alapján elfogulatlanul megállapíthatjuk: megszületett a modern magyar történelmi regényíró: Cey-Bert Róbert Gyula....
...Koppány, a trilógia mostani kötetének főhőse is kilép a korábban ráerőltetett kicsit sematikus mezből. Ettől kezdve már ő sem egyszerűen a Gézával, a későbbi Szent István apjával szembenálló pogány lázadó, hanem az ősi tradíciókat megtestesítő, gondolkodó vezér. Katonai tehetsége sikeresen épült rá a nélkülözhetetlen hátteret jelentő, magasrendű tudatosságra, eszmei örökségre.
Kezdettől fogva mindmáig a nemzet, a család és a hit megtartó hármassága jelenti az ő számára is azt, ami nélkül soha nem volt és a jelenkorban sincsen méltó vezetője népünknek. Koppány érzi és tudja, hogy a hagyomány nem egyszerűen poros régmúlt, amit csak időnként kell leemelni a polcról.
Büszkén hivatkozik Atillára, joggal vállalja magát az ő örökösének. Tőle kapott földet, sokoldalú tudást és mindenekelőtt felelősséget. Ez vezérli a cselekedeteit, ez irányítja előrelátó nemzetközi kapcsolatait is: őszinte barátság a horvátokkal, szövetség az úzokkal és a besenyőkkel. Mindebben azonban már felsejlik a nagy nomád birodalom létrehozásának a távlati terve, Keleten, egészen az Ordos – a Sárga-folyó nagy kanyarulata – térségéig a hun utódnépek összefogásának a hatalmas koncepciója: az Ősök Országának víziója, amelyben a sólyom népei összefognak a varjak és a keselyűk népei ellen.
Tulajdonképpen mindhárman, Atilla, Árpád és Koppány is hatalmas nyugati diplomáciai viharok szenvedő, de egyáltalában nem passzív hősei.
Atilla korában a kor világbirodalmának, a Római Birodalomnak léte, aztán kezdődő bomladozása jelentette a kor nagy problémáját.
Árpád idejében a megtelepedett magyarság megmaradása volt a „lenni vagy nem lenni” hamleti létkérdése. A nyugati államok nem akarták megtűrni maguk között ezt a Keletről jött, félvad, félnomád törzsszövetséget a maga különleges nyelvével, különleges viseletével, különleges hagyományaival. Aztán megkapták a méltó választ a pozsonyi csatában Árpád seregeitől.
Koppány – akivel meglehetősen méltatlanul bánt ezidáig a magyar történetírás – úgyszintén hatalmas történelmi viharok részese volt. A kor nagy kérdései: a lezüllött egyház harca a politikai hatalomért, a Német-római Császárság mindenkit leigázni akaró hatalomvágya és sötét diplomáciai játszmái mindkét oldalról próbálták bekeríteni, sőt térdre kényszeríteni az európai beilleszkedés óriási feladatözönével küszködő magyarságot.
A bizalmatlanság kísérte már Géza fejedelmet is, mondván, hogy ő csupán színleg vette fel a kereszténységet, de azért áldoz az ősi magyar isteneknek is. Már ebből is kiderült, hogy a nyugati bizalmatlankodás jókora tájékozatlanságra épült, hiszen a magyarság egyistenhite, az ehhez kapcsolódó magasrendű etikai elvei igen erős párhuzamokat mutattak a kereszténységgel.
A trilógia harmadik kötetének egyik igen rokonszenves főhőse, Lothar püspök is meglepve fedezte fel mindazokat az erkölcsi normákat, szokásokat és elvi alapokat, amiket a gyakorlatban bizony nehezen lehetett elválasztani a kor kereszténységétől. Ahogyan ő és Akkus főtáltos vitát folytatnak egymással, sőt az nem volt vita, inkább egymást kiegészítő, Szent Ágoston tanításait sokban meghaladó eszmecsere, a történelmi regény egyik kimagasló mozzanata. Koppány kora egyik nagy, sőt talán legnagyobb kérdésének a kereszténység felvételét tartotta. Megértette, hogy a megmaradás érdekében alkalmazkodni kell a társadalmi környezethez. Ugyanakkor azt vallotta, hogy a kereszténység felvételét nem erőszakkal és fegyverrel, hanem türelmes meggyőzéssel, tanítással, valamint az ősi hit és a hagyományok tiszteletben tartásával kell megvalósítani.
Koppányt éppen ezért már nem valamiféle hatalmi törekvés, netán szexuális vágyakozás kívánja az özvegy Sarolt ágyába vezetni, hanem az Ázsiából örökölt levirátus megszokott és gyakorolt hagyománya: a család legidősebb férfitagjának az a kötelezettsége, hogy köteles átvenni, örökölni a vezetés nehéz feladatát, egyben a korábbi törzsfő, jelen esetben a elhunyt uralkodó özvegyét. Sarolt egyébként meglehetősen ellenszenves vonásokkal felruházott személye a történelmi regénynek, s bizony semmiféle szempontból sem kelhet versenyre Koppány hitvesével, a sokoldalúságában is ragyogó Napsugárral. A trilógia valamennyi főhősének közös jellemzője, hogy valamennyien gondolkodó, mélyen töprengő személyek. Döntéseiket nem a pillanatnyi hangulatuk irányítja, hanem az alaposan végigrágott, ezerszer megfontolt, a külső és a belső tényezőket, az gyakorlati és az emberi szempontokat egyaránt mérlegelő álláspont. Számos olyan kijelentésük van, ami napjaink magyarjai számára is elgondolkodtató, mert a mi számunkra is cselekvési vezérfonalat jelenthetnek. Így: „az igazi barátságban nem az én, hanem a te az első”; „nem a nyelv számít, hanem az ősöktől örökölt szellem és lélek”; „minden mondában az ősök üzenete rejlik” és így tovább. Cey-Bert Róbert Gyula mesterien ért ahhoz, hogy tudja az események mögöttes hátterét, a cselekedetek emberi motívumait is meggyőzően bemutatni. Élő a történelmi regénye, élnek a szereplői, elevenek az események, s hatásuk alól nem tudja kivonni magát az olvasó.
Legyen éppen ezért a Koppány nem csupán egyszerű és egyszeri olvasmány, hanem szolgálja az olvasó gazdagodását történelmi és erkölcsi szempontból egyaránt.
Őszintén kívánom, hogy gazdagodjék általa minden leendő olvasó!

Dr. Bárdi László egyetemi docens
a Pécsi Tudományegyetem Ázsia Központjának
alapító igazgatója