Diákkoromban erdőtisztítás vagy szőlőmunkák alkalmával nagyapámmal sokszor szabad tűznél készítettük el ebédünket. Ugyancsak sokszor főztünk barátaimmal a szentendrei Duna-parton. Később, amikor hivatásommá vált a vendégek ellátása, Egerben munkatársaimmal egyre többféle módját találtuk ki annak, hogyan lehet a szabadban, a pincében valami újat, valami mást adni vendégeinknek. A családi hagyományok, a vendéglős gyakorlat, a több évtizedes szakmai oktatás egyre erősebben megérlelte bennem egy ilyen témájú könyvnek a gondolatát. A végső indítást Erdei Ferenc Néprajzi ínyesmesterség című 1971-ben megjelent kis könyve adta, amit azóta is féltett kincsként őrzök.
Ezen kis könyv összeállítása, megírása hosszú évek munkája. A vendéglátó főiskolásokkal kirándulva sokféle étel készítését próbáltuk ki a szabadban. A hétvégi ház épített, hordozható, nyitott és zárt tűzhelyei, az otthoni kert, s a benne termő zöldségek, saláták, gyümölcsfélék sokasága tálcán kínálta a kísérletezés és fotózás lehetőségeit. Az országot járva mindenütt gyűjtöttem az újat, az értékes készítési módokat. Egyre több nyersanyag felhasználását ismertem meg, s talán ezért is került több olyan étel leírása is e könyvbe, amelyeket magunk is megtermelhetünk és amelyek elkészítése a hétvégi ház konyháját igényli.
