A szerző, dr. Randé Jenő így foglalja össze e könyvének koncepcióját egyetlen mondatban: „Mint a jó ételek-italok kedvelője mindig azt vallottam, s azt kívántam szüntelenül érzékeltetni, hogy a világ megismeréséhez a nyelv nemcsak mint a beszéd, hanem mint az ízlelés eszköze is nélkülözhetetlen. Bejárva a világot kelettől nyugatig, északtól délig, és bele-belekóstolva a világkonyha óriási kínálatába, mindig kívülállóként, elfogulatlanul igyekeztem ítéletet formálni.”
A magyar gasztronómia nagy örege, könyvünk szaklektora idézi Lénárd Sándornak, a magyar származású orvos-ételtudósnak fundamentális gondolatát A római konyha című könyvéből:
„ A zupát az itáliai partok mentén mindenütt másképp készítik. A cataniai ember hallani se akar róla mazsola nélkül, és a szicíliai ínynek általában kell az édeskömény…
…Tudok olyan zupákról, amelyeket sáfránnyal sárgítanak, amelyekbe babérlevél, kömény és narancshéj kerül…Ismerek halleveseket, amelyeknek védő és ihlető szellemei mintha Neptun kíséretébe tartoznának, ilyen a toszkán partok cacciuccó-ja, amelyhez az olajban piruló halakat elébb borral öntözik, vagy a bouillabaise (A franciák halászléje. A szerkesztő megjegyzése.), Marseille büszkesége, mely fokhagymán kívül hagymát és póréhagymát is tartalmaz…”
Benne van ebben az idézetben a világkonyha egyik alapvető jellegzetessége: ugyanazt – másképp. Köztudott, hogy a bécsi szelet, ami az egész világon elterjedt, nem eredeti bécsi fogás, Savoyai Jenő hozta magával Itáliából.
