Fritz Riemann (1904-1979) a pszichoanalízis nemzetközi rangú, igen tág látókörű, írni is eredetien és szépen tudó képviselője. Elmélyültsége és szellemes előadásmódja együttesen tették - kivált német nyelvterületen - sikerkönyvvé több szakmunkáját. Az öregedés művészetéről, részint saját legszemélyesebb élményei alapján, élete utolsó évtizedében írt; hátrahagyott művét tanítványai rendezték sajtó alá. Riemann hiteles nyíltsággal szól az élet utolsó negyedének esélyeiről és rendeltetéséről: arról, hogy idejekorán gondolnunk kell öregedésünkre, foglalkoznunk kell vele, mert korántsem mindegy, hogy azt felelősen és bölcsen mi magunk formáljuk-e, vagy az formál-deformál bennünket. A szerző abból indul ki, hogy az ember boldogságra vágyik, s ezt hajlamos kisgyerekkorának mintájára kívülről várni, holott arra születtünk, hogy felnőjünk - külső és belső világunk felelős gazdáivá.
