Ezerkilencszáznyolcvanhétben a mentálhygiéné-szakos szociális szervezők képzése során a pszichiátriai gyakorlatból jött klinikai pszichológusként azt a feladatot kaptam, hogy „Klinikai szociális munka" néven szereplő tárgy keretében a közvetlen segítő tevékenység módszertanát tanítsam hallgatóimnak. Hasonlóan más pszichológusokhoz, akik a szociális szakemberképzésben a segítő munkát kívánták tanítani, én is úgy gondoltam, hogy leginkább a rogersi személyközpontú megközelítés lehet az, amely megfelelne a szociális munka területén működő segítőknek. Hamarosan be kellett látnom azonban azt, hogy a szociális munkafeladatok és a szociális segítő munka eltérő keretfeltételei nem teszik lehetővé azt, hogy a pszichológiai természetű modelleket közvetlenül átemeljük a szociális munka gyakorlatába.
A felmerülő nehézségek arra ösztönöztek, hogy a szociális munkán belül keressem a közvetlen segítő tevékenység praxis-modelljeit. Ez a könyv ennek a felfedező útnak a terméke. Arra törekedtem, hogy átfogó, a szociális esetmunka fejlődéstörténetét követő kötet szülessen, amely szűk terjedelme ellenére bemutatja a szociális esetmunka gyakorlata szempontjából lényeges valamennyi praxismodellt. Két nehézséggel kellett szembenéznem: azzal, hogy a szociális segítő munka területén nagy számban dolgoznak előképzettség nélkül olyanok, akiknek fontos lenne egy szociális munka elméleti alapvetés, és azzal, hogy a nyelvi nehézségek miatt nem elegendő az, hogy hivatkozom a hazai könyvtárakban is már elérhető, a szociális munka irodalmában ismert alapmunkákra. E nehézségek nyomán határoztam el azt, hogy első lépésben nem egy olyan gyakorlati esetmunka-könyvet írok, amelynek van egy praxis-modelleket bemutató, rövid bevezetője és egy hosszabb gyakorlati-módszertani része, hanem önálló kötetet szentelek az elméleti alapvetésnek (ezen belüli szociális munka alapfogalmainak, az esetmunka definíciójának és a különféle esetmunka-irányzatok bemutatásának). A főiskolai, egyetemi képzésben résztvevő hallgatók sok olyan alapozó tárgyat tanulnak, amely számukra feleslegessé teszi bizonyos ismeretek terjedelmes kifejtését (pl. pszichodinamikai alapfogalmak, a mentálhygiéné alapkoncepciói stb.), a gyakorlati munka terepein dolgozók számára azonban könnyebbséget jelenthet.
