Legutóbb 1966-ban jelent meg Hárman mennek, beszélgettek címmel válogatás a legújabb német kisregényekből. Ilyen-amolyan formában azóta is sok német kisregény látott napvilágot magyarul, éppen a legjelesebb szerzőktől, például Siegfried Lenz Világítóhajó-ja, Böll Katharina Blum-ja, Handke A kapus félelme a tizenegyesnél című kötete, Walser Menekülő ló-ja stb. - ezúttal további szerzőket mutatunk be, javarészt ifjabbakat. Többségük alig ismert még nálunk, s hazájukban is elsősorban a legutóbbi évtized prózai áramlatait képviselik. Négy osztrák szerző három NSZK-beli mellett (már amennyire e nemzetiségi elkülönítésnek van értelme) - ez mindjárt jelez valamit. Az utóbbi időben az osztrák irodalom hozta a legtöbb újat a német nyelvű próza terén. Handke, Artmann, Frischmuth bemutatkozása után e radikálisan kritikus irodalom további érdekes változatait ismerhetjük meg Wolgang Bauer, Gert Jonke, Thomas Bernhard és Peter Rosei egy-egy kisregényében. Az NSZK-beli szépprózát a "dokumentaristák" képviselik, a tényregény három változata, amelyek a történelmi dokumentumtól a lelki dokumentumhoz vivő irodalmi fejlődésutat rajzolják meg. Tankred Dorst kötetzáró kisregénye mintha egyszersmind azt az üzenetet tolmácsolná, hogy az irodalom minden kitérőjéről az emberi kapcsolatok ábrázolásához tér vissza. A német próza ide torkolló kalandozásait követhetjük nyomon e könyvben.
Tartalom
Wolfgang Bauer: A lázfej (Tandori Dezső fordítása)
|
5
|
Gert Jonke: Az emlék jelene (Tandor Dezső fordítása)
|
103
|
Thomas Bernhard: Járás (Révai Gábor fordítása)
|
185
|
Peter Rosei: Ki volt Edgar Allan? (Tandori Dezső fordítása)
|
258
|
Dieter Kühn: N (Bor Ambrus fordítása)
|
335
|
Hans Frick: Kéklő órán (Vályi-Nagy Ágnes fordítása)
|
419
|
Tankred Dorst: Klara anyja (Kertész Imre fordítása)
|
507
|
Utószó (Györffy Miklós)
|
589
|
Életrajzi jegyzetek
|
599
|