"...váratlanul, tragikus hirtelenséggel", ...önkezével vetett véget életének...".
Magyarországon ezek a mondatok az írott és elektronikus sajtó mindennapos hírei közé tartoznak. Persze másutt is. De mintha nálunk a hozzáfűzött kommentárok elnézőbbek vagy éppenséggel megértőbbek lennének. Miért? Már halljuk is közhelyként a választ: a magyar borúlátó, depressziós, öngyilkos nemzet; sírva vigadó, pesszimista, balsorssal sújtott itt az ember. Ilyen volt mindig az elmúlt századok során, és nem is lehet ez másként ma sem...?
A fokozott önpusztítás magyar néplélektani sajátosság? Létezik valamiféle "ősi átok"?
Valóban van öngyilkosságra hajlamosító "klíma" az Alföldön? Depressziós nép a magyar?
A kutató-pszichiáter, egyben irodalmár szerző "Az öngyilkosság kultúrtörténete" című sikeres könyve után most ezekre a kérdésekre igyekszik magyarázatot és választ találni a magyar történelem, irodalom fejezeteit lapozgatva, új válaszok megfogalmazásával ösztönözve mind szakértő, mind laikus olvasóit.
Az első kiadás részben átdolgozott kiadása.
