1968 karácsonyára a boltokba került az Omega bemutatkozó
nagylemeze, a Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek, amely
az első, önálló zenekar által felvett magyar beatalbum lett. A
nagylemez dalai még meglehetősen kiforratlanok hangzás és
dalszerzés tekintetében is. Az, hogy két olyan felvétel is
található rajta, ami már megjelent korábban kislemezen (Halott
virágok, Szeretnék visszamenni hozzád), arra enged
következtetni, hogy az együttes nem számított arra, hogy teljes
albumot készíthet. Az Omega magyaros motívumokat a
pszichedelikus megszólalással vegyítő zenéje azonnal hatalmas
siker lett. Az album kétségtelenül legszebb és legkerekebb dala
a Ha én szél lehetnék, mely egyáltalán nem érdemtelenül vált a
zenekar beatkorszakának egyik legismertebb dalává. Sikeréhez
talán az is hozzájárulhatott, hogy a Trombitás Frédi című dallal
együtt az MHV még kislemezen is megjelentette. A kirobbanó
hangminőségű kiadványt három bónuszanyag teszi teljessé:
egy kislemez két dala és egy korabeli, de nem publikált felvétel.
Omega:
Kóbor János: ének, gitár
Benkő László: billentyűk, egyéb hangszerek, ének
Laux József: dobok, ütőhangszerek
Mihály Tamás: basszusgitár, vokál
Presser Gábor: orgona, zongora, ének, vokál
Molnár György: gitár
Közreműködött:
Wittek Mária: ének (11)