Hosszú időn át foglalkoztam a mezopotámiai történelemmel és műveltséggel. Tanulmányoztam a nemzetközi szakirodalmat és a szumer-magyar nyelvrokonság ismert képviselőinek műveit. Arra a következtetésre jutottam, hogy volt egy nagyon ősi nép és nyelvcsalád, melynek legrégebbi írásban fennmaradt dokumentumait a Tigris és Eufrátesz folyók közti városállamokban találták meg, és van ennek a nyelvcsaládnak egy ma is élő tagja ez a magyar nyelv. Ami a kettő között térben és időben volt, ma még csak nagy vonalakban kezd kirajzolódni. Egymás után kerülnek elő eddig ismeretlen bizonyítékok. Gondoljunk a Tarihi Üngürüszre, az Iszfaháni Kódexre vagy Mario Alinei, olasz professzor könyvére, melyben azt bizonyítja, hogy az etruszk nyelv a magyar egyik ősi változata. Ezek a felfedezések reményt nyújtanak arra, hogy a XXI. században még sok adat, forrás kerül napvilágra.
Az Aranyasszony cselekménye Kis városában, Kr. e. 2300-ban játszódik. Ekkor a nagy Babilon még jelentéktelen, falusi település volt. Az Iliász, ezerötszáz évvel később, a Kr. előtti nyolcadik században született, és Rómát, a hagyomány szerint: „csak" Kr. e. 753-ban alapították. Ezért a könyvben görög és latin eredetű vagy a ma élő nyelvekből származó, idegen szavakat nem használhattam. Ez a felismerés arra kényszerített, hogy igyekezzek színtiszta magyar nyelven írni! Törekvésemet 95-98%-ban sikerült megvalósítani. A regény keletkezéséről ennyit el kellett mondanom, mielőtt átadnám a szót Kis város könyvtárosának, annak, aki a történetet nekem elbeszélte.
