Simone de Beauvoir azt tartja, hogy öregekkel kapcsolatban majdnem mindenkinek rossz a lelkiismerete, és ezért a hallgatás összeesküvése veszi körül ezt a témát. Könyvének célja, hogy megtörje ezt a hallgatást, és olvasóit is kéri, nyújtsanak neki segítséget. Ezt írja: "Hogy megnyugtassák lelkiismeretüket, az ideológusok különböző, egymásnak ellentmondó mítoszokat gyártottak, amelyeknek célja: elhitetni a felnőttekkel, hogy az öregember nem olyan, mint ők. Az aggastyán tiszteletre méltó Bölcs, aki magasan felette áll ennek a földi világnak, vagy fecsegő, szenilis bolond, akivel ezért nem kell törődnünk: akár többre, akár kevesebbre becsüljük önmagunknál, mindenképpen száműzzük a társadalomból. De a valóság elleplezésénél is kényelmesebb módszer: nem venni róla tudomást. Az öregség szégyenletes titok, nem illik szóba hozni. Sokan rosszallották, hogy könyvet írok róla: »Micsoda ötlet! Milyen szomorú, milyen morbid téma!« És éppen ezért írtam meg. Be akartam mutatni, milyen körülmények között, hogyan élnek ezek a páriák, azt akartam, hogy meghallják a hangjukat: kénytelenek leszünk elismerni, hogy emberi hangon szólnak hozzánk." Magyarországon viszonylag sokat tettek az öregekért, hiszen öreg korában majdnem mindenki nyugdíjas. De ezeknek a nyugdíjaknak egy része éppen csak a létminimumot biztosítja. Ezzel a szép, bátor, tisztességes művel a probléma ébren tartásához szeretnénk hozzájárulni. S akiket ma még nem érint személyesen, azokhoz is szól a könyv, mert szokatlan témája ellenére olyan olvasmányos, mint egy regény.
