Tudomány-e a kereskedés vagy művészet? Születni kell-e rá, vagy meg is lehet tanulni? Hivatás-e, szakma-e, vagy nincs is szükség kereskedőre? Értelmezhető-e egyáltalán a külkereskedő fogalma? Szélsőséges nézetek látnak napvilágot egy olyan országban, ahol a kereskedő a társadalomnak évszázadokon át nem volt megbecsült tagja, ahol az utóbbi fél évszázadban a kereskedelem szó elvesztette tartalmát és elosztástechnikává degradálódott, ahol a kereskedés az ügyeskedéssel, a nyerészkedéssel vált sokak számára azonos fogalommá, s ahol a külkeresdekés (értve ezalatt mindenkit, aki külkereskedett) szinte csak tudathasadásos állapotban művelhető szakma lett. Egyfelől a belföldi "piac" a maga tervutasításaival , szabályozó alkuival, jogszabályok, rendeletek által meghatzározott játékszabályaival sokáig gúzsba kötötte az üzletembert, az állami akarat lebonyolítójává fokozta le, másfelől viszont a külföldi piac a maga napról napra változó sajátosságaival, a nemzeti különbségekkel, az éles versennyel vállalkozószellemű, kreatív, rugalmas, alkalmazkodni kész, alkotó embert engedett csak érvényesülni. Ilyen körülmények között Kelet-Európában az utóbbi évtizedek a "kereskedelem technikája" helyett szükségszerűen kialakították a "külkereskedelem technikája" címen ismertté vált ismeretanyagot, a sok évszázdaos kereskedő szakma pedig belkereskedőkre és külkereskedőkre különült el. A hazai és a külső piacok olyanannyira eltérő kereskedelmi munkát kívántak meg, hogy Magyarországon (s más kelet-európai országban is) merőben mást jelentett a kereskedelemtechnika, ha belföldön, s mást, ha külföldön kellett az árut eladni vagy beszerezni.
